A karmák típusai közül a legösszetettebb, a legbonyolultabb, és egyben a legszemélyesebb is a családi karma. A spirituális (ezoterikus) tanítások alapján, odaát, a leszületése előtti állapotban minden lélek megtervezi a majdani földi életét, és kiválasztja azt a családot, amelyben meglátása szerint be tudja teljesíteni a sorsát, azaz azt ahova érkezni kíván. Teszi ezt azért, hogy a legszorosabb kapocs, ami az emberek között kialakulhat, azaz a vér kösse össze őt velük. A reinkarnáció elmélete szerint a lelkek közti vérségi kapcsolat több földi életen át is ismétlődhet, mindaddig, míg az adott családdal és annak tagjaival kapcsolatos karma be nem teljesül, azaz ki nem ég. Félreértés ne essék, a vérségi kötelék - bármilyen nehéz is egyes családtagjainkkal kijönni - nem büntetés, hanem karmikus kötelék, melynek az a célja, hogy egyes családtagjainkkal kapcsolatos - akár több életen keresztül fennálló problémákat végleg megoldjuk. Családtagjaink azok az emberek, akikkel szemben főként gyakorolnunk kell az elfogadást, a megbocsátást és a szeretetet, stb. Csak gondoljuk bele, hogy sok idegen embert azonnal szimpatikusnak találunk, és keresni kezdjük azoknak a társaságát, ellenben a vérségi kötelék ellenére is vannak olyan családtagjaink, akiket nem igazán szívlelünk, illetve olyanok is akikkel hetekig, hónapokig egyáltalán nem beszélünk, vagy évekig nem is találkozunk.

A családi karma:

A karma láthatatlan szálai összekötnek bennünket családtagjainkkal, többek között azért, mert egy feladatot együtt kell megoldanunk. Az adott karmikus feladatot, mely afféle kiegyenlítetlen karmikus számla, sok esetben egy ősünk hozta létre több generációval korábban és ezt a jelenleg élő családtagoknak kell kiegyenlíteniük. Ennek oka az, hogy a karma törvénye szerint felelősek vagyunk a saját, a családtagjaink és az őseink tetteiért is, ez a felelősség több nemzedékre vezethető vissza, (ez az oka, pl. a családi átkok, és a sorscsapások öröklődésének is). Erre korunk emberei értetlenkedve azt mondják: no, de mi közöm van a dédapám tetteihez, és miért nekem kell az ő tettei miatt szenvednem, de egyáltalán miért is kell ez okból bármit is tennem? Nos, azért, mert az adott ősünk tette befolyásolja a jelenünket, mivelhogy a múltból fakad a jelen és a jelenből a jövő. A karma törvénye azt is kimondja, hogy: a lelkünk nem csak a miénk, hanem a család lelkének is része, azaz, a család egyben lelki közösség is! Vagyis nemcsak a család génjeit örököljük, hanem amint már írtam, a karmáját is. Un. szülői örökségként megkapjuk mindazt, (pl., erő, képességek és tenni akarás esetén a sors erőinek segítsége) amire szükségünk van és lesz ahhoz, hogy a családunk karmáját, valamint a saját, azaz, az egyéni karmánkat is el tudjuk végezni, úgymond ki tudjuk égetni. Van olyan eset is, amikor úgy leszünk az adott család tagjai, hogy beházasodunk abba, nos, a karma törvénye szerint ez esetben is örököljük a „szerzett” családunk karmáját, de lehetőségeiket, korlátaikat, sőt az adott családot sújtó sorscsapásokat, de még az esetleges átkot is. Egyes elméletek szerint ez esetben is (bevallom, ennek nem jártam utána) nagy valószínűsége van annak, hogy valamelyik korábbi életünkben is vérrokonságban voltunk az adott családdal, melybe most házasság révén kerültünk be. Ilyen esetben osztozunk a házasság révén kapott családunk és házastársunk karmájában és sorsában is, aztán együtt kíséreljük azt megoldani.

A karma megoldódik, ha kihal a család:

A Karmikus feladatok és kötődések kutatói közül sokan azt feltételezik, hogy a kihalt és a kihalásra ítéltetett családokban az idők során rengeteg megoldatlan karma gyűlt össze, melyet az utódok képtelenek voltak kiégetni, sőt ezek mellé újabb karmikus terheket halmoztak fel. Az ilyen családokban többnyire lánygyermekek születnek, vagy a fiú gyerekek utód nélkül távoznak, így a család végül kihal.

A karma kutatók szerint, ha egy családban zűrös és zavaros szerelmi viszonyok uralkodnak, éveken-, netán évtizedeken át, az súlyos karmát okoz, így a család szintén kihalásra ítéltetik. Ez azon esetben fordulhat elő, ha a vérrokonságon belül jönnek létre szerelmi viszonyok, vagy a családtagok közül többnek is zűrzavaros szerelmi ügyei vannak. A karma kutatások szerint, azon országokban, ahol engedélyezett volt a többnejűség, a feleségek és szeretők közötti viszályok olyan súlyos családi karmát okoztak, amit, az utódok képtelenek voltak ledolgozni, és ez végül a család kihalásához vezetett.

Az ezoterikus felfogás szerint a szülő és gyermeke kapcsolat a legerősebb karmikus kötelék. Általában úgy tartjuk, hogy a kölcsönös szeretetben élő szülők és gyermekeik egy korábbi életben is szerették egymást, de másfajta kapcsolatban, pl. szerelmespárként, vagy házastársként voltak és éltek együtt (erre választ ad az általam készített sorselemzés). Azokat a szülőket és gyermekeiket is múltbeli, karmikus adósság köti össze, akik nincsenek jó kapcsolatban egymással, pl. a gyermeket a szülő bántalmazza, vagy elhanyagolja, vagy a gyermek bántalmazza és/vagy elhanyagolja idős szüleit - ez valamelyik előző életben fordítva volt! Van úgy is, hogy az együtt szenvedés köt össze két embert, ez is a súlyosabb karmák fajtájához tartozik, hiszen ezt a karmikus köteléket a legnehezebb feldolgozni és kiégetni. Ilyen esetben azt szoktuk tanácsolni, ha valaki felismeri, vagy a karma vizsgáló spiritiszta elmondja neki a probléma okát, hogy kíséreljen meg ez ellen tudatosan  tenni, vagyis bármennyire is neheztel a szülője, vagy a gyermeke viselkedésére, tegyen meg mindent, hogy az ellentéteteket feloldja. Ilyenkor a tennivalókat és a hozzáállást nem árt megbeszélni egy karmában és az emberi lélek dolgaiban jártas spiritisztával, ugyanis nem biztos, hogy az addigi bánásmód ellentéte a helyes! Inkább az arany középút javasolt, de az sem mindig! Csak segítséggel sikerülhet az ilyen, ugyancsak mélyre nyúló, régi karmikus kapcsolatot felszámolni. Aki önmagát „megerőszakolva” - alkalmazkodik, az óriási lépést tesz előre, karmája felismerésének és kiégetésének útján.

Az örökbefogás karmája:

Az ezoterikus pszichológia szerint örökbefogadáskor a vér szerinti szülőnek a gyermekről való lemondással, a lemondást, az örökbefogadónak pedig a szeretetteli elfogadást kell megtanulnia, és ezt az adott gyermek taníthatja meg nekik. Ami hármunkat, összeköti az nem más, mint a veszteség és az elfogadás karmája. A veszteséget azonban a vér szerinti anya és a gyermek, illetve az örökbefogadó is másként éli meg. Az örökbeadó anya akképpen, hogy lemond a gyermekéről, mert így megtapasztalja az általa teremtett gyermek elvesztésének fájdalmát. Az örökbefogadó szülő, pedig azzal tapasztalja meg az elvesztés fájdalmát, hogy lemond a vérszerinti gyermekről - ezt általában nem tudatosan teszi, hanem a sors és a karma így alakítja az életét - és helyette inkább más gyermekét neveli fel. A gyermek pedig akként, hogy elveszíti a vér szerinti szüleit, akik önként, vagy szintén sors és a karma miatt mondanak le róla. Az örökbeadás és az örökbefogadás karmája is rendkívül összetett, akárcsak a családi karma, vagyis nemcsak a lemondás és az elfogadás tapasztalható meg ez által.

Bizonyára kevesen gondolják, és még kevesebben tudják azt, hogy örökbefogadás esetén nem a szülő választja a gyermeket, hanem a gyermek választja ki magának a szülőt. Az elhagyott, vagy elárvult gyermek azzal az örökbe fogadó nővel fog szimpatizálni, aki mind lelkileg, mind szellemileg hasonlít a vérszerinti anyjához. Vagyis láthatatlan módon „rá kapcsolódik", a választott anyára, és érzésekkel (itt a tudatalatti az adó és a vevő készülék!), azt „súgja”, hogy itt vagyok, a tiéd vagyok, engem válassz. A miért, néha egyszerű, pl. azért, mert a gyermek a vér szerinti családjától örököl egy karmikus feladatot, és ennek a teljesítésében, valamint a hozott sorsa beteljesítésében (célok elérése, sors feladatok elvégzése), az örökbefogadó szülő - szülők tud(nak) segíteni.

Lezajlott karma kutatások azt bizonyítják, hogy gyakran előfordul az, hogy a vérszerinti szülőket a lélek csak a génjeik miatt választja, ugyanis ahhoz, hogy sorsfeladatát teljesíteni tudja, más anyára és apára van szüksége. Pl. egy fiú, nagyon szegény, hátrányos helyzetű, sok gyermekes családba született, azért, hogy megkapja vér szerinti szüleinek a zenei tehetségét. Ám a karmikus feladatát ő úgy tudta beteljesíteni, hogy állami gondozásba került, és egy tehetős, értelmiségi család fogadta örökbe, aztán felfigyeltek a gyermek zenei vénájára, és anyagi helyzetűk miatt ők képesek voltak támogatni adottságai kibontakoztatásában. Az örökbefogadó szülők így beteljesítették a karmájukat, ugyanis az volt a feladatuk, hogy egy idegen gyermeket a sajátjukként szeressenek, és segítsék, hogy képességi kibontakoztatásával maradandót alkothasson. Ezzel a gyermek nemcsak az egyéni, hanem a vér szerinti és az örökbefogadó családjának karmáját is teljesíthette, a zenei pályán pedig átütő sikereket ért el. Miközben az örökbefogadással nemcsak a vesztés karmáját élte át, hanem megtanult egy igen nehéz feladatot is, azt, hogy nem csak a vér szerinti család jelenthet rokonságot és támaszt. Később, felnőttként ő nyújtott támogatást másoknak, és egynéhány művész mecénása is lett.